2024. március 01. - Albin
EUR : 393.89
USD : 363
Időjárás ikon11°10°

Lebukott a momentumos politikus, eltitkolta az MSZP-től érkező milliókat

Nem vallotta be vagyonnyilatkozatában a kispesti önkormányzattól kapott milliókat az akkoriban LMP-s Kassai Dániel, aki 2018-as visszalépésével épp a XIX. kerületi polgármester párttársának, Kunhalmi Ágnesnek a győzelmét segítette elő. A most nem nyilatkozó Kassai Dániel korábban nem tagadta, hogy megkeresték a visszalépés érdekében.

MSZP-s polgármestertől kapott pénzt, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes járt jól a váratlan visszalépésével, de a baloldali politikusok szerint nincs jelentősége annak, hogy Kassai Dániel milliókat zsebelhetett be a kispesti önkormányzattól, amit aztán be sem vallott vagyonnyilatkozatában – derült ki a Célpont adásából.

A nyilvánosságra kerülő dokumentumok alapján Kassai Dániel 2018. március 7-én írt alá egy szerződést, amelynek értelmében

április 1-jétől egy éven keresztül havonta bruttó 350 ezer forintot kapott a XIX. kerületi polgármesteri hivataltól. Feladatai közé tartozott a pályázatok felkutatásában és előkészítésében való közreműködés, valamint a külső szolgáltatókkal és felügyelő szervekkel való kapcsolattartás.

Kassai Dániel szűk két héttel a szerződés létrejöttét követően visszalépett a 15. egyéni választókerületben zajló versenytől, amivel minden felmérés szerint az MSZP-s Kunhalmi Ágnes járt jól – a kispesti polgármester pedig éppenséggel Kunhalmi párttársa, Gajda Péter. Kassai Dánielt később kizárták az LMP-ből.

Hadházy Ákos hű szövetségese, aki jelenleg momentumos képviselő, nem kívánt válaszolni a HírTV kérdéseire. Gajda Péter megtette, ő azt mondta, Kassai Dánielt pályázati tanácsadóként ajánlották az önkormányzat figyelmébe, a munkájával elégedettek voltak, de arra nem tért ki, hogy kik ajánlották Kassai Dánielt, és ha jó munkát végzett, miért nem hosszabbították meg a szerződését.

„Utána megszűnt a kapcsolat” – mondta a korrupciógyanús ügyekbe is keveredő Gajda Péter.

A választásokat MSZP-s színekben megnyerő, majd villámgyorsan a DK-hoz igazoló XVIII. kerületi polgármester szerint „vannak ilyen utólagos hírek”, de erről nem beszéltek Kassai Dániellel. Szaniszló Sándor szerint nincs jelentősége az ügynek, hiszen képviselőként szabadon vállalhat munkát, és úgy véli, nincs összefüggés Kassai visszalépése és Kunhalmi győzelme között.

Kassai Dániel korábban a HVG-nek azt mondta:

Azzal, hogy mi visszaléptünk, levettük a társadalmi nyomást az LMP válláról. Engem is folyamatosan kerestek meg helyben, hogy lépjek vissza, mert nem én vagyok a legesélyesebb.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató