2024. március 01. - Albin
EUR : 393.89
USD : 363
Időjárás ikon11°10°

A kétoldalú együttműködés feljődését méltatta a Kremlben az orosz és az iráni elnök

A kétoldalú viszony fejlődését méltatta Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raiszi iráni elnök kettőjük csütörtöki találkozóján a Kremlben.

"Kapcsolataink nagyon jól fejlődnek. Nagy infrastrukturális projektjeink vannak, amelyekről régóta tárgyalunk, most jutottunk el az észak-déli vasútvonal építésének gyakorlati megvalósításához. Természetesen hagyományos módon együttműködünk az energia területén. Az oktatás területén jelentős számú iráni diák tanul nálunk. Általában véve szinte minden területen aktívan dolgozunk" - hangoztatta Putyin.

Méltatta, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly húsz százalékkal nőtt, és elmondta, hogy Irán az év végén szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodást írhat alá az Eurázsiai Gazdasági Unióval, ami további lehetőségeket kínál majd az együttműködés bővítésére.

Az iráni elnök egyebek között arról beszélt, hogy a Teherán és Moszkva közötti együttműködésben "van előrelépés", de mindkét ország érdeke, hogy tovább fejlődjön az energetikában, a mezőgazdaságban, az oktatásban.

A két vezető találkozójának nyilvános részén szóba került az izraeli-palesztin helyzet is. Raiszi sürgette a Gázai övezet bombázásának mielőbbi leállítását, és azt hangoztatta, hogy az ott zajló események nemcsak a Közel-Kelet országai, hanem az egész emberiség számára problémát jelentenek.

Az iráni elnök szerint a konfliktusövezetben több mint hatezer gyermek halt meg Izrael fellépése miatt. Sajnálatosnak nevezte, hogy ezt az Egyesült Államok és más nyugati országok támogatják.

Raiszi teheráni látogatásra hívta meg Putyint.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtök délelőtt elmondta, hogy a két elnök nem tervez közös sajtótájékoztatót.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató