Rendszeressé váltak a botrányos jelenetek és a magyarellenes kirohanások a román parlamentben. Legutóbb szerda este, a jövő évi költségvetés vitáján szabadultak el az indulatok. Az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több képviselője és szenátora rontott rá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójára.

Tánczos Barna RMDSZ-szenátor az eset kapcsán elmondta: a parlamentben lassan nem lehet cirkusz nélkül vitát generálni. Nem lehet megvitatni valamit anélkül, hogy ne üvöltenék, hogy áruló vagy, hogy Erdély román föld, hogy ki a magyarokkal az országból. A költségvetési vitán ezt kiabálták addig, amíg én a mikrofonnál elmondtam az RMDSZ álláspontját – idézte a Maszol erdélyi portál a politikust.
Miklós Zoltán RMDSZ-képviselő szerint az AUR botrányos szintre süllyesztette a parlamenti munkát. – Míg kormányon voltunk, magyar településeink fejlődtek, sikerült olyan megvalósításokat elérnünk, amiket korábban akadályoztak a román pártok.
Most, ellenzékben sem hátrálunk meg, megvédjük a magyar érdeket még akkor is, ha ez számunkra lealacsonyító balkanizmusba torkollik
– fogalmazott a politikus.
Pászkán Zsolt politikai elemző szerint nem az RMDSZ-nek, hanem az egész magyar közösségnek szólnak azok a gyalázkodások, amelyeket az utóbbi időszakban az AUR képviselői, szenátorai vagy Diana Sososaca részéről hallunk a parlamentben.
A Magyar Külügyi Intézet Románia-szakértője úgy látja, „ezek a figurák a politikát valóságshowként néző szavazók figyelméért küzdenek, ami egyre durvább és veszélyesebb eszközöket követel meg”.
