2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Megalakult az új szerb parlament

Megalakult az új szerb parlament kedden Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit csak később választják meg. Az alakuló ülés az ellenzék heves ti...

Megalakult az új szerb parlament kedden Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit csak később választják meg.

Az alakuló ülés az ellenzék heves tiltakozása mellett nyílt meg. A kormányzat bírálói szerint választási csalás történt, és nem törvényes úton jutottak képviselői helyhez a korábbi kormánykoalíció pártjainak tagjai – írja az MTI.

Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 129 jutott a legnagyobb szerb pártnak, a Szerb Haladó Pártnak (SNS). Ez kilenccel több, mint az előző megbízatási időszakban volt, és ezzel a párt megszerezte az abszolút többséget.

A december 17-i előre hozott parlamenti választáson a második helyen a baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája végzett, amelynek így 65 képviselője került be a parlamentbe. A harmadik az eddigi kisebb kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 18 mandátummal.
A parlamentbe bekerült még a jobboldali Remény koalíció (13 mandátum), valamint a civilekből álló, A nép egy hangja nevet viselő lista (13 mandátum).

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője az alakuló ülést követően az MTI-nek azt mondta, nehéz munka vár a parlamentre, ha az ellenzék a mostanihoz hasonló módon fogja a következő időszakban is akadályozni a munkát. Reményének adott hangot, hogy ez nem így lesz, és az ellenzék is konstruktívan vesz részt a parlament munkájában a jövőben.

#VMSZ #Pásztor Bálint #parlament #Szerbia

Mutasd a hozzászólásokat!