2024. július 25. - Jakab, Kristóf
EUR : 391.96
USD : 361.72
Időjárás ikon28°18°

Újabb botrányos ügy V. Naszályi Márta kerületében

A polgármester évekig elnézte, hogy egy vállalkozás ne fizessen béreli díjat a Budai Vár egyik legforgalmasabb helyén.

A I. kerület Párbeszédes polgármestere, V. Naszályi Márta látszólag évekig tétlenül nézte, hogy egy cég jogtalanul használjon egy üzlethelyiséget, és ne fizessen bérleti díjat – hívta fel a figyelmet a kerületi Fidesz frakció. Mint a párt közölte: az érintett cég a Budai Vár egyik legforgalmasabb helyén, turisztikailag igencsak frekventált helyen, a Szentháromság téren üzemeltet delikáteszt és ajándékboltot. Forgalma éves szinten megközelíti a 100 millió forintot.

Évek óta nem fizet bérleti díjat a vállalkozás?

A Önkormányzat azonban az ingatlan bérleti szerződését még 2016-ban megszüntette. Mivel a vállalkozás vitatta az eljárás jogszerűségét, ezért hosszas pereskedés után, 2021-ben már a kiürítési per is jogerőre emelkedett, és elrendelték a helyiség birtokbaadását. ÍPont kerülhetett volna az ügy végére. A napokban azonban kiderült, hogy 

a jogerős másodfokú határozat ellenére V. Naszályi Márta 2021 óta nem tett semmit az üzlethelyiség visszaszerzése érdekében. A vállalkozás emiatt évek óta nem fizet bérleti díjat.

Miután a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a fideszes Timár Gyula kérdést intézett a polgármesterhez, a városvezető közel három év után másnap megbízta az önkormányzat ügyvédjét és kapkodva végrehajtási eljárást kezdeményezett.  

Az önkormányzat illetékes bizottsága próbálta megvizsgálni az ügyet, de a Jegyző – hatáskörét ismét átlépve – megtagadta az adatszolgáltatást”

– írta a kerületi Fidesz, amely szerint az eset körülményei kísértetiesen hasonlítanak a Ruszwurm-ügyhöz.

A polgármester törvénytelenségeire sorozatosan hívja fel a figyelmet a helyi Fidesz, ahogy a kerületi kormánypárti képviselő, Böröcz László fogalmazott nemrég, „nagyon rossz üzenete van a V. Naszályi Márta által folytatott politikának".

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató