2024. május 09. - Gergely
EUR : 389.63
USD : 362.62
Időjárás ikon21°13°

Patkányok lázadása: komcsi nyuggerek és homoszexuális libsik a Hősök terén

Nem sokkal a kezdés előtt helyszíni tudósítónk szerint a Hősök tere szinte teljesen megtelt, az úttesten van még hely, ezt kamuzzák a libsi lapok. Közben a képeken látni, hogy "foltos" az egész tér. A korosztályt tekintve nagyon vegyes, kommunista nyuggerek és homoszexuális libsi csírák fele-fele arányban. 

Baloldali politikusok egész sora lepte el a Hősök terét a péntek esti, a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter lemondásához, közéletből való távozásához vezető kegyelmi-ügy miatti tüntetésen, amit néhány önmagát influenszernek nevező, baloldali aktivista szervezett. A péntek 18 órai kezdés előtt már szellősen, de kezdett megtelni a Hősök tere. 

A beszédeket megelőzően aktivisták kezdtek aláírást gyűjteni a kamarai hozzájárulás ellen, de ott voltak a PDSZ aktivistái is. Ami a tüntetőket illeti, ugyanazokat a plakátokat látni az érkezők kezében, mint a korábbi, kormányellenes tiltakozások során. A rendezvény elején a baloldali politikusok közül megjelent már Juhász Péter, valamint Demszky Gábor volt liberális főpolgármester és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

 

 

Megjöttek az első becslések a tömegről

Az első becslések szerint, 20-25 ezren lehetnek a mai Pride-on. Ez nagyjából Budapest 1 - 1,5 százaléka...

Skandálásba kezdtek a homokosok

A csürhe azt skandálja: „Nem vagy egyedül!”

Magyarország főbuzija kezdte a bohóckodást

Elsőként Osváth Zsolt lépett a színpadra. Szerinte a gyermekvédelem intézménye Magyarországon jelenleg rohad és haldoklik. Mindenkit arra kért, hogy vegye elő a telefonját és kövesse be a @bantottak Instagram-oldalt. (Már most 22 ezer követője van.) A cél, hogy a kormány helyett tudjanak cselekedni a gyermekvédelem érdekében – mondta a buzi gyerek.

Van itt minden mint a búcsúban...

Szivárványos szék és kurva anyád...

Balog Zoltán felakasztásával aggódnak a gyermekekért az “influenszertüntetésen”

Az orosz nagykövetségnél Navalnijra emlékeztek meg a tüntetők

A Bajza utcában, az orosz nagykövetségnél egy kisebb csoport a börtönben meghalt orosz ellenzéki vezetőre, Alekszej Navalnijra emlékezett meg. „No Putyin, no war” – skandálták a tüntetők. Eközben a Hősök terére tartó homoszexuálisok megtapsolták a kiállásukat.

Óriás kaszás a tömegben

10 méteres kaszás jelent meg a tömegben...

Mutatunk pár köcsögdudát a térről

Fotókon a libsi vitézek. :-)))

 

 

Faszverő Gréczy: egyre fenyegetőbb a tömeg

A DK egyedül szexbotrányba keveredett képviselője is bejelentkezett a Hősök teréről...

A pedofil Szikra Mozgalom vezére is a helyszínen tüntet a pedofília ellen

Jámbor András is megjelent.

Mint ismert, a Szikra Mozgalom egyik aktivistájánál 70 000 pedofil képet találtak, aki később öngyilkosságba menekült.

Ennek a szervezetnek a feje, Jámbor András is úgy érezte, hogy ki kell néznie az eseményre...

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató