Két terhes nő került egy prágai kórházba, az egyik egy rutinvizsgálatra érkezett, a másik pedig egy abortuszt akart elvégeztetni. Az orvosok azonban valahogy összecserélték a két nő kórlapját, és a rutinvizsgálatra érkező nő terhességét szakították meg. A tévedésről először a CNN Prima News tévécsatorna számolt be, a cseh egészségügyi minisztérium megerősítette azt. A minisztériumot a kórház vezetősége tájékoztatta, és legmélyebb sajnálatát fejezte ki a betegnek és családjának – tájékoztat a Magyar Nemzet.
Az egészségügyi minisztérium szóvívője leszögezte, hogy "megbocsáthatatlan emberi hiba történt", a vétkeseket egyelőre felmentették a szolgálat alól".
A kórház maga jelentette be a Novinky.cz hírportálnak, hogy kész kártérítést fizetni. Sajtóértesülések szerint mindkét áldozat külföldi, akik életvitelszerűen élnek Csehországban. Klára Slámová ügyvédnő szerint ez bűncselekménynek minősül.
"Ez a végzetes következmény és cselekedet természetesen nagyon komoly bűncselekménynek, súlyos testi sértésnek minősül. Hat hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal kell számolniuk" – mondta Slámová.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
