2024. május 29. - Magdolna
EUR : 384.57
USD : 353.79
Időjárás ikon24°14°

Újabb korrupciógyanús esetre derült fény az I. kerületben

A budavári önkormányzat egy V. Naszály Márta férjéhez köthető céggel kötött gyanús szerződéseket.

Nagyjából nyolcvanmillió forintot fizetett ki az I. kerületi önkormányzat egy cégnek, amelynél V. Naszályi Márta férje alkalmazottként dolgozik

– mondta el Varga Dániel, az I. kerület kormánypárti önkormányzati képviselője.

A szerződéseket több esetben néhány ezer forinttal a közbeszerzési értékhatár alatt kötötték meg, de akadtak olyan szerződéskötések is, ahol a korábban vesztes cég a nyertes céggel konzorciumban összeállva jutott megbízáshoz – ismertette az ügyet Varga Dániel, amelynek alapja a Márai Sándor Művelődési Ház felújítása volt, amit már a baloldali városvezetés és V. Naszályi Márta fejezett be.

Miután átadták a művelődési házat, a kerület egyik intézménye, a GAMESZ négy darab szerződést kötött a Neo Property Services Zrt.-vel, az intézmény üzemeltetésére.

Azonban a szerzőség körül gyanús körülmények miatt a képviselő-testület egyik bizottsága vizsgálatot folytatott le az ügyben, és arra jutott, hogy körülbelül nyolcvanmillió forintot költhetett el V. Naszályi Márta jogszerűtlenül – emelte ki a politikus, majd hozzátette, az ügyben jelenleg négy szerződésről van szó, amelyből hármat a 15 millió forintos közbeszerzési értékhatár alatt kötöttek meg, egyet pedig jóval felette, 22 millió forintos értékben.

Sajnálatos módon itt, a Budavári Önkormányzatban az a jelenség már-már megszokottá vált, hogy néhány tízezer forinttal a közbeszerzési értékhatár alatt írnak ki beszerzéseket és kötnek szerződéseket – emelte ki Varga Dániel, majd hozzátette, a mostani korrupciógyanús esetben újdonság csupán az, hogy a beszerzési értékhatár alatt kiírt szerződések kapcsán most érintett lett a polgármester asszony férje, V. László is.

(MNO)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató