Hétfőn, egy nappal az európai parlamenti és önkormányzati választások után napirend előtti felszólalásokkal folytatódik a parlament tavaszi ülésszaka. Felszólalásra hat ellenzéki képviselő és két kormánypárti képviselő jelentkezett, illetve egy nemzetiségi szószóló.
Menczer Tamás: Magyar Péter eredményének én nagyon örülök
Menczer Tamás először a „tényeket rögzítette”: elmondta, hogy az EP- és az önkormányzati választást is a Fidesz–KDNP nyerte,
„Európa egyik legnagyobb sikerét értük el”
– mondta.
„Impozáns győzelmet arattunk a baloldali roncsderbi mellett.” Menczer arról beszélt, hogy az emberek a béke mellett álltak ki, minden erejükkel azon lesznek, hogy megelőzzék azt, hogy „belenyomják az országot a háborúba”. A Momentummal kapcsolatban azt mondta, hogy már két éve arról beszélt: a párt a magyar politika szemétdombjára fog kerülni, ahogy elődjük, az SZDSZ is.
Az „új baloldalról” és Magyar Péter eredményéről azt mondta, hogy az nem is alakulhatott volna jobban, „Magyar Péter eredményének én nagyon örülök, ha kérni kellett volna Soros-ellenfelet a következő időszakra, én Magyar Pétert kértem volna” – mondta. Szerinte most ér véget az illúzió, Magyar most már elszámoltatható politikus.
„El fogja árulna a választóit, el fogja árulni a támogatóit, el fogja árulni az országot is, ugyanúgy, ahogy a feleségét is”
– mondta. Majd azzal zárta felszólalását, hogy teljesen mindegy, ki a soros a baloldalon, újra és újra le fogják győzni.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
