2024. július 19. - Emília
EUR : 390.04
USD : 356.82
Időjárás ikon34°21°

Karácsony Demszkytől kér tanácsot, mit kezdjen az új közgyűlésben a Tiszával

A volt főpolgármester egyetlen lehetőséget lát, hogy Budapest kormányozható maradjon az új összetételű közgyűléssel ősztől, és ebben megvan a szerepe Magyar Péter pártjának is.

Egyelőre nincs jogerős végeredménye a június 9-i főpolgármester-választásnak. Az eredményt, amely szerint az érvénytelen voksok újraszámolása után Karácsony Gergely addigi 324 szavazatos előnye 41 voksra csökkent Vitézy Dáviddal szemben, mindketten megfellebbezték. A jelek szerint azonban az újraválasztott Karácsony már azon gondolkodik, hogyan biztosíthatja majd az októbertől érvényes új közgyűlési összetétel mellett a többséget egy-egy fontos döntéséhez. 

Legalábbis ez derül ki abból a Facebook-posztból, amit a fővárost 20 éven át, 1990-2010 között vezető Demszky Gábor tett közzé csütörtök este. Ebben a volt főpolgármester ugyanis azt írja: 

Mi most a teendő? Erről beszélgettünk tegnap Karácsony Gergely főpolgármesterrel.    

Demszky a választ is tudja, mert azt írja: “Véleményem szerint újra meg kell hirdetni az egyszer már, nevezetesen az első ciklusban sikerre vitt “Összefogás programját”. Amely a főváros hétéves fejlesztési tervén alapul.” 

Úgy véli, a közgyűlésben a Fidesz-KDNP-hez hasonlóan 10 mandátummal bíró “Tisza pártnak is érdeke ennek a hosszútávú tervnek a megvalósítása, és persze majd elválik, hogy ki mindenki áll még mellé. Aztán majd szabadkozhat, ki, miért nem. “ 

Demszky szerint “ezzel a tervvel szakmai alapra lehet helyezni a gyakorta ostoba, politikai vitákat, és ha megvannak hozzá a partnerek, akkor meg lehet vele keresni a kormányt.” Ha pedig a kormány elutasító, “a saját sírjukat ássák”.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató