2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kunhalmi Ágnes szerint külföldön a csodájára járnak az MSZP eredményeinek

Még mérlegel Kunhalmi Ágnes, nem hozta meg a végső döntést azzal kapcsolatban, hogy folytatja-e a politikában, mondta el csütörötk este az ATV stúdiójában. A szocialista politikus a múlt hétvégén...

Még mérlegel Kunhalmi Ágnes, nem hozta meg a végső döntést azzal kapcsolatban, hogy folytatja-e a politikában, mondta el csütörötk este az ATV stúdiójában.

A szocialista politikus a múlt hétvégén mondott le Komjáthi Imrével együtt az MSZP társelnöki pozíciójáról, miután a pártja és az óbaloldali szövetség kiábrándítóan szerepelt a júniusi EP-választásokon. A DK-MSZP-P szövetség a szavazatok mindössze 8 százalékát tudta csak begyűjteni, így két EP-mandátumot szerzett. Ezeken a lista első két helyezettje, az egyaránt DK-s Dobrev Klára és Molnár Csaba osztozik, MSZP-s jelöltnek nem jutott belőlük. Kunhalmi ennek kapcsán elmondta, ez is közre játszott abban, hogy a lemondás mellett döntött.

A baloldal szerinte nem csak idehaza, de Európa több országában is igen komoly válságban van, elmondása szerint többen a csodájára járnak annak, hogy az MSZP-nek még van szavazóbázisa és parlamenti frakciója.

Szerinte 2023 szeptemberében, hol alulról, hol felülről „nyaldosták” az öt százalékot, ezzel együtt nem tagadja, hogy rengeteg szavazót veszítettek az EP-választás előtt, az ő számításai szerint 15-20 nap alatt nagyjából egymilliót. Ennek az oka nem kizárólag Magyar Péter és a Tisza Párt feltűnésében keresendő a politikus szerint, hanem abban is, hogy nem fogtak össze időben az ellenzéki pártok.

#Kunhalmi Ágnes #csoda #baloldal

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!