A határidő leteltéig nem érkezett fellebbezés a Magyar–Varga-hangfelvétel ügyében a nyomozás lezárása ellen – tudta meg a HVG, hozzátéve, így senki nem támadta meg a vádhatóság döntését, miszerint a Magyar Péter által bemutatott hangfelvételen Varga Judit csak „pletykálkodott”, és Rogán Antal sem ment be semmit kihúzni a Völner–Schadl-ügy aktáiból.

A HVG kifejti, kérdésükre a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette:
az egy hónapos határidő leteltével sem érkezett fellebbezés a június 20-i, az eljárást megszüntető határozat ellen.
Az „átfogó, alapos, minden részletre kiterjedő” vizsgálat után júniusban már többek között megállapította az ügyészség, hogy
a hangfelvétel, a tanúvallomások és a Schadl–Völner-ügy iratai alapján egyetlen kormánytagnak vagy más hivatalos személynek sem volt tudomása az előkészítő eljárás elrendelése, 2021. március 5. napját megelőzően a korrupciós cselekményről
a nyomozás egyértelműen megállapította, hogy az ügyiratokat senki nem manipulálta, az ügyészség minden büntetőjogilag releváns adatot a jogszabályi előírásoknak megfelelően értékelt
Völner Pált azért nem figyelmeztethették 2021 tavaszán, mert vele szemben akkor nem folyt büntetőeljárás, őt nem hallgatták le, szerepe az ügyben még nem merült fel, lehallgatása 2021. október 3-án kezdődött
(PS)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
