2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A Tisza Párt nem szavazza meg a korábbi főpolgármester-helyetteseket

„A TISZA Párt nem köt semelyik frakcióval koalíciót. Főpolgármester-helyettest nem javasol, ahogy a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesz részt,” - jelentette be ke...

„A TISZA Párt nem köt semelyik frakcióval koalíciót. Főpolgármester-helyettest nem javasol, ahogy a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesz részt,” - jelentette be kedden Magyar Péter, miután a Fidesz kivételével az összes budapesti listavezetővel egyeztetett. 

„Főpolgármester-helyettest Karácsony Gergelynek van joga jelölni. A törvényes működéshez legalább egy helyettesre szükség van".

A TISZA Párt frakciója az eddigi helyetteseket bizonyosan nem szavazza meg

- tette hozzá.

Magyar szerint „jelenleg felelős politikus nem beszélhet budapesti olimpia rendezésről, mindenféle olimpiai álom előfeltétele egy országos, ügydöntő népszavazás, a Budapesttől elvont források kifizetése és egy nyílt szakmai párbeszéd.”

A TISZA párt elnöke leszögezte: a fővárosi közgyűlésben a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket megszavazzák, a város működőképességének fenntartása és a főváros fejlesztése érdekében fognak politizálni. A város működőképességének és irányíthatóságának fenntartása ezen túlmenően szerintük a főpolgármester és a kormány felelőssége.

#Tisza párt #főpolgármester-helyettes #szavazás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!