Balogh Samu nem folytatja a munkát Karácsony Gergely kabinetfőnökeként, ezt maga erősítette meg a Hvg.hu-nak.
„Nagyon-nagyon régóta jeleztem már a főpolgármesternek, hogy ebben a szerepkörben nem kívánom folytatni” – idézte a lap Baloghot, aki azt is mondta, hogy maga döntött a távozás mellett.
A Fővárosi Önkormányzat azt közölte, hogy az Index félrevezető információt közölt azzal, hogy Baloghot Karácsony rúgta ki. Balogh nem is távozik, mert az önkormányzat közlése szerint a főpolgármester más, szakmai feladatra kérte fel.
Balogh ugyanakkor arról nem közölt részleteket, hogy milyen pozícióban folytatja, vagy hogy mikor térhet vissza a munkába, de azt mondta, továbbra is elkötelezett a főváros iránt.
Balogh Samut Karácsony Gergely 2019-es választási győzelme után vette maga mellé kabinetfőnöknek. A kampányban a várostervező szakember a stáb részeként részt vett az akkor még csupán jelölt Karácsony programjának írásáért.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
