“Akik ismerik az emberiség történelmének legdrámaibb árulásának történetét, az pontosan tudja, hogy minden árulásnak hosszú története van. Orbán Viktor kormányfő árulásának is hosszú története van”, kezdte Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint ennek az árulásnak a kezdetét keresve vissza kell menni másfél évtizedet, amikor Orbán még ellenzékben 15 percet négyszemközt találkozhatott Putyinnal Szentpéterváron. Gyurcsány szerint ezután "kiderült, hogy egy nagyhatalom vezetője valamivel markában tartja a magyar kormányfőt, aki emiatt eladta önmaga becsületét és hazája függetlenségét".
Ezután Kövér László házelnök szólt be Gyurcsánynak:
Kövér: "Ne gondolja azt, hogy mindent megengedhet ebben a házban, Magyarország miniszterelnökét önnek nincs joga lehazaárulózni. (…) Nem engedhet meg magának mindent, mint 2006 októberében.
Gyurcsány: “A házelnök a legrosszabb párttitkárként viselkedik…”
Kövér: “Üljön le. Egy pohár vizet hozzon valaki a képviselőúrnak, ön meg üljön le. Befejezte.”
Bár Kövét elvette a szót Gyurcsánytól, és a mikrofonját is kikapcsolta, a DK elnöke ennek ellenére tovább kiabált hazaárulásról. Kövér erre felszólította, hogy “higgadjon le”. Ezután azt mondta: “Sajnálatos módon úgy látom, a legutóbbi választás nagyon megviselte néhány képviselő idegrendszerét".
