A korábbi híreknek megfelelően kedden bejelentette Justin Trudeau, hogy lemond pártvezetői és miniszterelnöki posztjáról, amint a Liberális Párt kiválasztotta az utódját – írja a CBC.

A szélsőliberális Trudeau kilencévnyi hivatalban töltött idő után mondott le a kormányzó kanadai Liberális Párt vezetői tisztségéről.
December óta párttársai közül egyre többen követelik Trudeau lemondását, mert megpróbálta lefokozni Chrystia Freeland pénzügyminisztert, egyik legközelebbi szövetségesét, miután az ellenezte a nagyobb kiadásokra vonatkozó javaslatait. Freeland nem várta meg a lefokozását, inkább magától lemondott december 16-án, majd levelet írt, amelyben Trudeau-t „politikai trükkökkel” vádolta, azt állítva, hogy hogy nem az ország érdekeit tartja szem előtt.
Trudeau távozásával a Liberális Párt egy olyan időszakban maradna állandó vezető nélkül, amikor a felmérések szerint várhatóan nagyarányú vereséget szenvednének az ellenzéki Konzervatív Párttól.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
