2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Szergej Rjabkov: Újabb tárgyalásokat tartunk az Egyesült Államokkal

Két héten belül tervezik az Egyesült Államok és Oroszország képviselőinek újabb egyeztetését – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott interjújában. 

„Elvi megállapodás van arról, hogy megfelelő átfogó konzultációkat tartunk az úgynevezett irritáló tényezők teljes tömbjének szisztematikus és részletes feltárására.

Szükséges információt kapni arról, hogy az amerikai fél részéről ki lesz a tárgyalópartnerünk ezen a szinten. Megerősítettük az amerikaiaknak, hogy készek vagyunk ezt a munkát a lehető leghamarabb megkezdeni. 

De abban is egyetértés van, hogy a képviselői szintű fordulót megelőzi majd az érintett tárcák vezetőinek konzultációs kapcsolattartása. Az ő találkozójukra pedig a következő két hét folyamán kerülhet sor” – mondta Rjabkov.

Elmondása szerint egy ilyen találkozóra egy harmadik országban kerül majd sor, a konkrét helyszínről még egyeztetnek.

„Rijádban átadtuk az ezekkel a kétoldalú kapcsolatokban irritáló kérdésekkel kapcsolatos megközelítésünk elemeit. Az amerikaiak most mérlegelik ezeket. Tovább fogjuk pontosítani, beleértve, ha szükséges, javaslataink néhány paraméterét is, hogy írásban is átadjuk őket a könnyebb feldolgozás érdekében” 

– magyarázta a miniszterhelyettes.

Rijádban kedden magas szintű orosz-amerikai tárgyalásokat tartottak. A megbeszéléseken orosz részről Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó vett részt, míg az amerikai oldalt Mike Walz nemzetbiztonsági tanácsadó, Marco Rubio külügyminiszter és Steven Whitkoff, az amerikai államfő közel-keleti különmegbízottja képviselte. 

Lavrov elmondta, hogy a hosszú idő óta első személyes megbeszélésen az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy megteremtik a feltételeket az együttműködés teljes körű újraindításához és annak új, közös érdekű területekre való kiterjesztéséhez. 

Moszkva és Washington különösen abban állapodott meg, hogy megszüntetik a nagykövetségek és más külföldi intézmények munkájára vonatkozó mesterséges korlátozásokat, magas szintű munkacsoportokat hoznak létre, hogy megkezdjék a munkát az ukrajnai válság mielőbbi megoldása érdekében. 

(Demokrata)

#béketárgyalás #szergej rjabkov

Mutasd a hozzászólásokat!