2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

„Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad” – ismét letaposták Poloskát

Gulyás Gergely G. Fodor Gábornak azt is elárulta, hogy bár nem volt már olyan szoros az utóbbi években a kapcsolat, azt nem feltételezte volna a Tisza-vezérről, hogy mindent elárul.

Nemrég Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel beszélgetett G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója. A politológus azt a kérdést szegezte többek között a tárcavezetőnek, hogy túljutott-e már azon, hogy a barátai elárulták, szemlézte a mandiner.hu.

Erre Gulyás úgy reagált, hogy G. Fodor nyilvánvalóan Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére gondol. Majd azzal folytatta, hogy

bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad”.

Ezután felidézte, hogy az utolsó 6-7 évben Magyar már írásban és szóban is sokszor „leszámolt” vele. Már nem volt közöttük szoros a kapcsolat. Ugyanakkor nem feltételezte volna azt a politikusról, hogy mindent elárul, főleg azt nem, amit szavakban fontosnak tartott.

De a miniszter szerint nem ez volt a kezdet. Aki a saját feleségével folytatott magánbeszélgetését magnóra veszi, „onnantól kezdve nincs miről beszélni”.

Ez egy kommunista besúgó és náci házmester történet”

– szögezte le Gulyás Gergely.

Emlékezetes, hogy Gulyás nem először illette erős kritikával egykori barátját. Még tavaly év végén úgy fogalmazott Magyar Péterről, hogy „abban, hogy ő bolond, teljes volt közöttünk az egyetértés”.

#Gulyás Gergely #Magyar Péter

Mutasd a hozzászólásokat!