A tájékoztatás szerint személyi sérülés nem történt, de az eset súlyos aggodalmakat keltett a közösségben – értesült a szeged.hu.

Az iskola vezetője hangsúlyozta, hogy minden szükséges lépést megtettek a helyzet kezelésére és a diákok biztonsága továbbra is kiemelt prioritás.
Intézményünkben a mai napon két diák között konfliktusra került sor. Az iskola nevében azonnal intézkedtem, értesítettem a rendőrséget, akik vizsgálják az ügyet. Személyi sérülésre nem került sor
– mondta pénteken Faragó Klára iskolaigazgató a lap megkeresésére.
A konfliktus részletei egyelőre nem ismertek, de az intézmény együttműködik a hatóságokkal, hogy mielőbb tisztázzák az eset körülményeit.
