Hadházy Ákos felhívta a tömeg figyelmét a budai Palota északi szárnyára, amelyet – mint mondta – Mészáros cége bontott le azzal az indokkal, hogy „nem olyan csicsás, mint a háború előtt”. Elmondása szerint csak egyetlen épületrészt hagytak meg, azt, amelyet még Ferenc József uralkodása idején építettek. Hadházy véleménye szerint ebből a lebontott épületegyüttesből akár egy teljes Keleti pályaudvarnak megfelelő méretű létesítményt is ki lehetett volna alakítani.
Ezután József herceg palotáját is megemlítette, amelynek mérete szerinte a Déli pályaudvaréval vetekedne. Kitért a Hadsereg főparancsnokságának épületére is, ahová – mint elmondta – korábban Széll Bernadett-tel együtt törvénytelenül nem engedték be őket. Hozzátette, hogy azóta már a képviselők számára teljesen megvonták a belépés jogát, amit úgy kommentált: „ezt is elvették”.
