Jakab Péter, a Nép Pártján Mozgalom vezetője is feltűnt a tömegben. Az Index kérdésére a politikus elmondta, azért van jelen, mert úgy érzi „késésben vagyunk”.
Minden egyes elvesztegetett nap károkat okoz ennek az országnak, mert a Fidesz minden egyes nap újabb okot ad arra, hogy mi megjelenjünk tüntetni. Gondoljunk csak arra, hogy arcfelismerő rendszerrel figyelik a népet, gondoljunk arra, hogy kiléptetik az országot a Nemzetközi Büntetőbíróságból, várólistáról húznak le túlsúlyos embereket. A mai nap híre, hogy éppen a Honvédelmi Minisztérium hazaárulónak tartja azokat, akik kényszerűségből elhagyják ezt az országot
– magyarázta Jakab Péter, aki szerinte a tüntetéssorozat sikeressége a Tisza Párton és Magyar Péteren múlik.
„Akkor van bármi remény, ha Magyar Péter megváltoztatja az álláspontját, és nem gumicsontnak nevezi az ország és a nemzet sorstragédiáját, hanem beáll ebbe a küzdelembe és megmozdítja azt a tömeget, amit egyébként március 15-én meg tudott mozgatni százezres nagyságrendben. Ha ez a tömeg megmozdul, és egy irányba megy kiegészülve velünk, akkor lehet esély. Az igazi eredmény egyébként egy előrehozott országgyűlési választás lenne, tisztességes játékszabályok vannak” – mondta a politikus.
