Menczer Tamás szerint Ruszin-Szendi – aki jelenleg a Tisza Párt mellett tanácsadóként tevékenykedik – egyértelműen kijelentette, hogy ha Ukrajna az EU vagy a NATO tagjává válik, akkor szerinte jogos lenne magyar katonákat a háborús övezetbe küldeni.

Menczer Tamás legújabb Facebook-történetében úgy nyilatkozott, hogy a volt tábornok nemcsak a saját bajtársait, hanem az egész országot elárulta, méghozzá Brüsszel Péterrel karöltve.
“Ez azt jelenti, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt és Magyar Péter amint Ukrajna belép az Unióba, a magyar katonákat hajlandóak lennének odaküldeni és oda is küldenék. Odaküldenék egy olyan háborúba, ami nem a mi háborúnk, semmi közünk hozzá és mégis a volt vezérkari főnök, a volt első számú katona odaküldené a saját bajtársait, a saját katonáit harcolni és meghalni.
És erre mondtam, hogy ez árulás. A tábornok úr elárulta a katonákat, a volt bajtársait és az egész országot Brüsszel Péterrel együtt.
Ilyenekből lehet választani, ezért fontos, hogy mindenki vegyen részt a szavazáson, és mindenki mondja el annak, akinek lehetősége van elmondani, hogy miről is van itten szó.”
