2026. január 15. - Loránt,Loránd
Időjárás ikon -2°
EUR 385.23 :
USD 330.61 :

Egyre nagyobb teret nyernek az iszlamista jelöltek a brit politikában

Eközben a kormányzó Munkáspárt maga is együttműködik iszlamista szervezetekkel.

Aggasztó tendencia észlelhető a brit politikában – hívja fel a figyelmet Camilla Tominey, A The Telegraph brit napilap szerkesztője. Ez pedig az egyre erősödő iszlamista szektarianizmus, amely a tömeges bevándorlás és a mainstream pártok gyáva politizálásának eredménye.

A szerző szerint a jelenségre jó példaként szolgál a hónap elején lezajlott önkormányzati választás eredménye. Az egyik választókerületben egy 18 éves muszlim nő nyert mandátumot, aki kampányában a nemek közti szegregáció mellett érvelt, és a gázai „népirtás” ellen emelt szót.

Nagy-Britannia kormányzó Munkáspártja, amely hagyományosan erős volt a muszlim többségű körzetekben, most komoly kihívásokkal néz szembe. Egy magas rangú munkáspárti forrás szerint pártjuk egyes területek már „elvesztek” a párt számára.

Ráadásul az iszlamista befolyás nem korlátozódik a helyi önkormányzatokra, a parlamentben is egyre erősebb a hangjuk, amit jól példáz a négy „Gáza-párti” független képviselő rendszeres felszólalása. Iqbal Mohamed, Dewsbury és Batley képviselője például az unokatestvérek közötti házasság betiltása ellen érvelt a parlamentben.

A mainstream pártok gyakran meghátrálnak az iszlamista nyomással szemben. A Munkáspárt továbbra is együttműködik olyan szervezetekkel, mint az Európai Iszlám Központ, annak ellenére, hogy az ismert iszlamista ideológusokhoz köthető.

Olyannyira, hogy Jim McMahon, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részt is vett az egyik rendezvényükön.

Angela Rayner miniszterelnök-helyettes pedig Dominic Grieve-et bízta meg az iszlamofóbia új definíciójának kidolgozásával, ami potenciálisan veszélyeztetheti a szólásszabadságot. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy még a konzervatívok között is vannak olyanok, akik az önálló palesztin állam elismerését követelik, ami közvetetten a Hamász palesztin terrorszervezet pozícióját erősítené – hívja fel a figyelmet a cikk.

Az iszlamista befolyás a kultúra területén is érezhető. Indhu Rubasingham, aki korábban megtagadta a brit zsidó filmfesztivál befogadását, most a Nemzeti Színház élére került, míg

Minouche Shafik, aki a Columbia Egyetem korábbi rektora, aki az egyetemen kitört antiszemita tüntetések miatt mondott le, a Victoria and Albert Múzeum új vezetője lett.

Miután évekig szemet hunytak az iszlamizmus felett, az most mindenhol jelen van – vonja le a dermesztő következtetést a szerző.

#Anglia #iszlamizáció #Muszlimok

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!