Miután a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent a kormány által a háztartási cikkeket árusító boltokra május 19-től augusztus 31-ig kivetett árréskorlátozás rendelete, pénteken egy újabb kormányrendeletet is közzétett a kormány a kereskedői tájékoztatásról. Ebből az is kiderült, hogy pontosan hogy fognak kinézni a boltokban kihelyezett tájékoztatók, amelyekből mindenki értesülhet az intézkedésről.
A rendelet szerint a kereskedőknek két tájékoztatót kell majd közzétenniük. Az egyik az eddigi árrésstopokat idéző, A3-as méretű információs tábla lesz majd, amelynek az üzlet összes bejáratánál, jól láthatóan ott kell majd lennie.
Ez így fog kinézni:

A másik tájékoztató egy kisebb, legalább 80×50 milliméter nagyságú jelzés lesz, amelyet közvetlenül az érintett termékek mellett láthatnak majd a vásárlók. Ez a fenti tájékoztatón látható, kör alakú, piros-fehér, ÁRrésCSÖKKENTÉS feliratú plecsni lesz majd. Ha egy kereskedőnek honlapja is van, esetleg nincsen fizikai boltja, és csak így folytat kereskedelmet, akkor ott is közzé kell tenni mindkét tájékoztatót – előbbit a főoldalon, utóbbit az érintett termékek mellett.
A rendelet május 19-én, azaz jövő hétfőn lép majd hatályba, ekkortól nézegetheti majd mindenki a tájékoztatókat a boltokban és az internetes oldalakon, ha mondjuk borotvahabot vagy fogkrémet akar venni.
Ha valaki megsérti az árrésre vonatkozó kötelezettségét, akkor termékkategóriánként ötmillió forint bírsággal nézhet szembe, de a rendeletben foglalt többi szabály megsértése esetén is 500 ezertől kétmillió forint között bírságokat kaphat.
A Rossmann már jelezte, hogy mennyiségi korlátozásokat vezet be az árrésstopos termékekre.
