Nyolc nappal a legutóbbit követően újra 6,1-es erősségű földrengés rázta meg a Földközi-tenger kedvelt turistacélpontját, Krétát. A térségben 2025 év elején rendkívüli szeizmikus aktivitást lehetett tapasztalni, ami miatt számos helyi lakosnak is el kellett hagynia otthonát.
Újabb földrengés történt a görögországi Kréta partjainál csütörtökön. Az országban legutóbb május 14-én, szerdán pusztított 6,1-es erősségű földrengés – adta hírül a Maszol.

A sziget partjainál észlelt mostani földmozgás ugyanolyan erejű volt, mint az egy héttel korábbi. A rengések 6 óra 19 perckor kezdődtek, epicentrumát Iráklio, Kréta legnagyobb városától 87 kilométer távolságba és 68 kilométer mélyre a tenger alá teszik a szakemberek. A portál közölte, hogy a turisták kedvelt célpontjának számító égei-tengeri Szantorini-sziget térségében is szokatlanul magas szeizmikus aktivitások történtek 2025 év elején, ami miatt több ezer embernek kellett elhagynia a lakhelyét.
Megjegyzik, legutóbb 2020 októberében követelt halálos áldozatokat földrengés a térségben. Akkor egy 7-es erősségű rengésben Szamosz szigetén ketten, míg a török kikötővárosban, Izmirben több mint százan haltak meg.
