Techet Péter a HVG rendszeres szerzője, egyébként a Klubrádió vagy éppen legutóbb a Friderikusz Podcast megszólalója, már évekkel ezelőtt felhívta azzal magára a figyelmet, hogy az egykori http://azonnali.hu vezető publicistájaként arról írt, hogy “Magyarországhoz nem csak történelmi, de jelenkori pozitívum se kapcsolódik”, továbbá “senki nem akar Zágrábban, Fiumében vagy Brassóban magyar lenni, osztrák még talán-talán, de magyar biztos nem. Ausztria szexi, Magyarország büdös. Hogy ez jogos-e vagy sem, az az eredmény szempontjából édesmindegy.”
A feltűnő magyarellenesség persze szemlátomást nem zavarja a baloldali fórumokat, a Mérce mellett a kommunista Partizán is szereti megjeleníteni, illetve hallgatni Techet magvas gondolatait.
Magyar Péterről is van véleménye a “történésznek”. (Lehet, hogy a jogászi végzettség feltüntetése kapcsán szempont lehet, hogy a nem éppen baloldali Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatott jogi tanulmányokat). A Tisza Párt elnökéről, akiről a Miért Magyar Péter című cikkben áradozik ekképpen: “Magyar Péter tud beszélni, meg tud mozgatni tömegeket, tud tüntetést szervezni. Már ebben eltér a jelenlegi ellenzéktől, amely nagyobb tömeget csak akkor tud kivinni, ha a Gyurcsány-szavazó egykori munkásőrök is megmozdulnak.”
A Facebook profilja alapján ukránbarát Techet legutóbb ugyanezen a fórum kommentelgetett egy bizonyos Szert Boglárka nevű jogász, az Antall József Tudásközpont évekkel ezelőtt elbocsátott irodavezetőjének posztja alatt, aki többek között a Népszavának adott egyik interjúban próbált 2019-ben kormányellenes húrokat pengetni. Egyik legutóbbi, május 19-i posztjában, amelyben Szert a Harcosok Klubja rendezvényt hesseni és frankfurti náci gyűlésekhez hasonlította, felbukkant Techet Péter az alábbi megjegyzéssel: “nácik között nem csak fogyatékosok voltak, a fidesz-szavazok között viszont igen.”
Azt nem tudjuk megítélni, hogy Techet kijelentése mennyire fémjelzi irodalmi munkásságát (korábban hamis náci-fotóval hergelt Trump ellen), illetve azt sem, hogy az osztrák The Institute for the Danube Region and Central Europe (IDM) munkatársa még milyen szempontból megengedő a nácikkal szemben, de azt egyértelműen gondoljuk, hogy ilyen szereplőknek - legyen akár Ukrajna vagy Magyar Péter rajongó - nincs helye a közéletben.
