2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

A jobboldali kormányzó párt nyerte a helyhatósági választásokat Horvátországban

A kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte a horvát helyhatósági választásokat: a párt 576 közigazgatási egységből 280-at szerzett meg, és 15 megyében is győzni tudott. Bár a részvétel alacsonyabb volt, mint az első fordulóban, a HDZ megőrizte dominanciáját, miközben az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) és partnerei Zágrábban és néhány megyében értek el áttörést.

A jobboldali horvát kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) lett a helyhatósági választások győztese Horvátországban – adta hírül az MTI. 

A HDZ 21 megyéből 15-ben nyert. A 127 horvát városból 61-ben választottak HDZ-s polgármestert, a 420 járásból pedig 204-ben HDZ-s elöljárót, vagyis az 576 közigazgatási egységből 280-at szerzett meg a kormányzó párt.

A helyhatósági választások második fordulójában tíz százalékkal kevesebben mentek el szavazni, mint az első fordulóban. A részvételi arány 23,45 százalék volt.

Andrej Plenkovic, a HDZ elnöke rendkívüli elégedettségének adott hangot az eredményekről.

A HDZ remek meccseket játszott, bármit is próbál beképzelni magának az ellenzék, Horvátország ismét teljesen kék lett. A HDZ gyakorlatilag a parlamenti és az európai parlamenti választások eredményét hozta, és meggyőzően a legerősebb politikai párt Horvátországban – mondta, hozzátéve, hogy a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest további eredményeket értek el, továbbá a négy nagyvárosból kettőben szereztek polgármesteri tisztséget.

Hajdas Doncic, a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke elmondta, hogy pártja három céllal indult neki a választásoknak, és mindhármat teljesítette.

Az SDP növelni akarta tanácstagjai számát a városokban, megyékben és járásokban, folytatni akarta az együttműködést a Képesek Vagyunk Rá! (Mozemo!) baloldali-zöld szövetséggel, és nyerni akart Zágráb városában, valamint több megyében. Több tanácsnokuk van, elsöprő többséggel nyertek Zágrábban, és négy megyében van irányító szerepük.

A négy legnagyobb horvát város közül Splitben és Eszéken a HDZ-nek van polgármestere, míg Zágrábban Tomislav Tomasevic jelenlegi polgármester győzött pártja, a Képesek Vagyunk Rá! és az SDP közös jelöltjeként. 

Fiumében (Rijeka) több évtizednyi szocialista vezetés után, független jelöltet választottak meg a város élére. A kisebbik koalíciós kormánypárt, a Haza Mozgalomnak (DP) Eszék-Baranya és Vukovár-Szerém megyében szerzett megyei elöljárót a második körben közösen a HDZ-vel.

(index)

#Horvátország #Andrej Plenkovic #hdz

Mutasd a hozzászólásokat!