Az izraeli légicsapások után értelmetlenné váltak az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások – jelentette ki pénteken az iráni külügyi szóvivő.

Az Egyesült Államok viselkedése feleslegessé tette a tárgyalásokat – közölte Eszmail Bakaei, aki szerint
nem lehet egyrészt a tárgyalási készséget hangoztatni, másrészt pedig megengedni a cionista rezsimnek, hogy iráni területek ellen intézzen támadást.
Kiemelte: Izrael nem támadta volna meg Iránt az Egyesült Államok előzetes engedélye nélkül.
A szóvivő – akit a Taszním iráni hírügynökség idézett – egyúttal azt vetette Izrael szemére, hogy sikeresen befolyásolja a diplomáciai folyamatot.
A Teherán és Washington közötti, az iráni nukleáris programmal kapcsolatos megbeszélések következő fordulójára az eredeti tervek szerint vasárnap kerülne sor Maszkatban.
Donald Trump amerikai elnök egy interjúban azt mondta, tudomása volt az Izrael által Irán ellen tervezett légicsapásról, de abban az Egyesült Államoknak nem volt része.
Az elnök felszólította Teheránt, hogy kössenek megállapodást a síita állam atomprogramjáról, mivel Izrael újabb halálos csapással készül.
(MTI)
