2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Az igazságügyi miniszter Pride-ügyben már bűncselekményre és szabadságvesztésre figyelmeztet

Tuzson Bence igazságügyi miniszter is beszállt a Pride-vitába, a tárcavezető a lehetséges jogi következményekről beszélt mind a szervezők, mind a résztvevők szempontjából.

„Pride-ügyben lássunk tisztán. Mi a következménye annak, hogyha részt veszel egy megtiltott rendezvényen, vagy esetleg azt szervezed?” – tette fel a kérdést Facebook-oldalán Tuzson Bence.

Az igazságügyi miniszter így foglalta össze a helyzetet: „A gyerekek jogainak védelmére tekintettel a Kúria – Magyarország legfőbb bírói testülete –, egyszer már megtiltotta a rendezvény megszervezését, de Karácsony Gergely bejelentette, hogy azt ő mégis megrendezi. Erre a rendőrség hozott egy újabb tiltóhatározatot, amely ellen ugyan Karácsony Gergely tiltakozott, de jogi értelemben a bíróság előtt nem támadta meg, azaz elfogadta”.

Van tehát egy megtiltott rendezvény, amelynek szervezése, vagy a részvételre való felhívás bűncselekmény, a Büntető Törvénykönyv 217 C szakasza szerint, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha egy ilyen megtiltott rendezvényen részt veszel, szabálysértésnek minősül

– hívta fel a figyelmet Tuzson Bence.

Az igazságügyi miniszter szerint „Karácsony Gergely ezzel a jogi helyzettel pontosan tisztában van, és az az alattomos az ő viselkedésében, hogy ennek ellenére hív fel arra, hogy vegyél részt ezen a rendezvényen, azaz az ő politikai céljai érdekében szabálysértést kövessél el”.

Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn jelentette be, hogy szombaton a Városháza Parkból indul el a Budapesti Büszkeség Menete.

#Tuzson bence #pride #Karácsony Gergely

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!