2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Karácsony: „Amikor az igazságügyi miniszter engem börtönnel fenyeget, az vicces”

„Amikor az igazságügyi miniszter engem börtönnel fenyeget, az vicces” – írja Karácsony Gergely válaszul Tuzson Bence azon elképzelésére, miszerint a betiltott rendezvény szervezése, vagy az azon részvételre való felhívás bűncselekménynek minősül és ezért akár egy év börtönt is kiszabhat a bíróság.

A főpolgármester úgy véli, hogy az igazságügyi miniszter az, aki nem ismeri a hatályos jogszabályokat. „A 2001. évi XVII. törvény június utolsó szombatját a magyar szabadság napjává nyilvánította, az alapvető jogok biztosának állásfoglalása pedig kimondta: „fogalmilag tehát kizárt, hogy az állam vagy önkormányzat nevében a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényt lehessen szervezni.”

„Így hát persze, hogy a magyar szabadság napján önkormányzati rendezvényt tartunk. Ez a Budapest Büszkeség, és mivel már 500 fölött van a külföldi résztvevők – miniszterek, képviselők, főpolgármesterek – száma, az angol elnevezés is indokolt: Budapest Pride.

A szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet, a fenyegetőzést pedig kiröhögjük, és azzal válaszolunk rá, hogy rengetegen leszünk szabadon, szeretetben.

Találkozzunk június 28-án 14 órától a Városháza Parkban” – írja a főpolgármester.

#pride #Karácsony Gergely #Tuzson bence

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!