2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Donald Trump a NATO-csúcson, nekiment Iránnak és az újságíróknak is

Donald Trump nemzetközi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy elkötelezett a NATO 5. cikkelyének betartásában. Amikor rákérdeztek, azt mondta, „mi veletek vagyunk, mi együtt vagyunk!” Az amerikai elnök újságírók előtt összefoglalta, hogy a NATO-tagok végül belementek, hogy GDP-jük 5 százalékát kell ezentúl költeniük védelmi kiadásokra.

Donald Trump amerikai elnök óriási hírnek nevezte, hogy a NATO-tagok végül vállalják, hogy ezentúl GDP-jük 5 százalékát költik védelmi kiadásokra. A közös tájékoztatón a NATO főtitkára azt mondta, innentől kezdve már az amerikaiak nem állíthatják, hogy az amerikai adófizetők pénzén kell megvédeni Európát. Mark Rutte, a szervezet főtitkára kitért a hétvégi támadásra is, és azt mondta, az Egyesült Államok ismét erőt mutatott az iráni atomlétesítmények ellen csapással.

A nemzetközi sajtótájékoztató első kérdése az volt, hogy miként áll az iráni–izraeli tűzszünet, ami az elnök szerint mindenképpen meglesz. „Iránnak most nem lesz ereje uránt dúsítani, egyelőre lábadoznak” – mondta viccesen Donald Trump.

A hírszerzési elemzések szerint csak részben semmisültek meg az iráni nukleáris létesítmények, amiről az elnök elmondta, az eddigi adatok alapján a harminc emelet mélységben történt robbanás mindent elpusztított. Pete Hegseth védelmi miniszter csak erősítgette az állításokat a támadással kapcsolatban, hogy micsoda tűpontos támadás volt, bár hozzátette,

A pusztítás mértékét azért még pontosan fel kell mérni a helyszínen, ebben még izraeli barátainkra nagyban számítunk.

Majd beszállt a magyarázkodásba Marco Rubio amerikai külügyminiszter is, aki szerint az olyan cikkek, hírek, amelyek kétségbe vonják ennek a világméretű akciónak a jelentőségét, szimplán árulásnak nevezhetők.

Donald Trump Hirosimát és Nagaszakit hozta példának

Trump szerint Iránnak komolyan odavertek, majd azt mondta, csak olyan bukott hírcsatornák kételkednek ebben, mint a CNN, The New York Times, vagy az MSNBC. Az elnök úgy véli, hogy évtizedekre visszavetette az iráni atomprogramot, és a bombázás lezárta az iráni–izraeli háborút, mint az amerikai atombomba Hirosimánál és Nagaszakinál lezárta a II. világháborút.

„Ez az amerikai hadsereg kizárólagos győzelme és ennek hatása lesz a gázai rendezésre is, nagyon közel vagyunk a rendezéséhez” – tette hozzá.

Az újabb kérdésre, hogy az iráni bombázásnál helyesek voltak-e az előzetes hírszerzési adatok, Donald Trump magából kikelve válaszolta, hogy a hírszerzés csak a támadás nehézségeire hivatkozott, ami teljesen normális, hiszen egy ilyen akciót rengeteg veszélyt rejt, ráadásul sötét volt, még a Hold sem világított, hát persze, hogy volt ebben kockázat, írta az Index.

#Donald Trump #Irán

Mutasd a hozzászólásokat!