2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Jogerős a rendőrség határozata, ami megtiltotta a Pride-ot

Nem támadták meg a döntést a bíróságon.

Tiltott gyűlés a Fővárosi Önkormányzat szombati rendezvénye – jelentette ki rövid közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Emlékeztettek, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány június 28-ra tervezett gyűlését a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint gyülekezési hatóság megtiltotta.

A szervezők a határozatot nem támadták meg a bíróságon, így az jogerőssé vált.

Korábban pedig jelezték, hogy a szervezők jelentős számú résztvevőre számítanak, ennek ellenére a biztonsági intézkedésekről nem egyeztettek a hatósággal.

A tiltott gyűlés megtartásának kockázatát tovább növeli, hogy annak tervezett helyszínén, azonos időben több, a gyülekezési hatóság részéről tudomásul vett rendezvényt is megrendeznek.

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a tiltott gyűlés szervezése, az arra meghívás bűncselekmény.

A szervezőket – büntetőjogi felelősségük mellett – a gyűlésen esetlegesen bekövetkező károkért is felelősség terheli. A hatóság vizsgálni fogja a szervezésben részt vett valamennyi személy büntetőjogi felelősségét. A gyűlés biztonságának fenntartása a szervező felelőssége. A rendőrség a gyűléssel kapcsolatban a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait maradéktalanul teljesíteni fogja.

A Kúria korábban azt közölte, hogy megsemmisítette a rendőrség tiltó döntését. Csakhogy az nem Karácsonyék felvonulására vonatkozott, hanem négy szervezet, szintén szombatra tervezett, a „gyülekezési szabadságuk kiüresítése elleni tiltakozásként” bejelentett felvonulására.

#Police #pride #Budapest #Betiltva #Karácsony Gergely

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!