2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Ismét jelentkezett Kapu Tibor a világűrből

Alig három napja, június 26-án érkezett meg a magyar űrhajós az Axiom-4 misszióval három társával a Nemzetközi Űrállomásra, az első napok a környezethez való alkalmazkodás jegyében teltek. Most indiai kollégájával közös képpel tett fontos bejelentést.

Kapu Tibor június 25-én, magyarországi idő szerint 8 óra 31 perckor indult űrbéli utazására a floridai Kennedy Űrközpontból, a történelmi pillanatról portálunk is beszámolt élő cikkben. 

Egynapi utazás után pedig június 26-án 12 óra 31 perckor a Grace névre keresztelt Crew Dragon űrkapszula sikeresen rácsatlakozott a Nemzetközi Űrállomásra, amit szintén élőben tudósítottunk. 

Az Axiom-4 misszió tagjai, Kapu Tibor és társai, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Slawosz Uznanski-Wisniewski a tervek szerint körülbelül két hetet töltenek az űrállomáson, ahol több mint 60 tudományos kísérletet fognak elvégezni, mikrogravitációs kutatások mellett oktatási-ismeretterjesztő tevékenységeket is végeznek. 

A magyar űrhajós most indiai társával a 28 000 kilométer per órával száguldó irodájukban készített űrszelfivel tudatta, hogy a munka elkezdődött. 

„Miközben az Ax-4 legénysége alkalmazkodik a mikrogravitációhoz, elindították a közös munkát az Expedition 73 csapatával. Emellett az Ax-4 űrhajósai elkezdték a tudományos kísérleteik előkészítését is” 

– írják a HUNOR Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán, ahol közzétették Kapu Tiborék legfrissebb, világűrben készített fotóját.

Az Ax-4 misszió annyi tudományos kísérletet tervez elvégezni, amennyire az Axiom Space küldetései során még nem volt példa. Az élettani kutatások középpontjában a cukorbeteg űrhajósok támogatása, a mikrogravitáció emberi agyra, testre gyakorolt fiziológiai hatása áll. A vizsgálódás kiterjed az ízületek, a véráramlás, az őssejtek, a daganatos sejtek és a sugárzás hatásainak vizsgálatára is. 

A cél az űrhajósok felkészítési folyamatának továbbfejlesztése, valamint a földi orvostudomány fejlődésének elősegítése.

A magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor csaknem harminc magyar kísérletet fog elvégezni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Vizsgálja majd az emberi mikrobiom (baktérium-, vírus- és gombaflóra) űrbéli változásait, feladata lesz a bolygólégköri dinamika modellezése folyadékkísérlettel, a sugárzás okozta DNS-károsodás kijavításában szerepet játszó mechanizmusok felderítése, valamint a kognitív képességek és a mozgáskoordináció változásainak vizsgálata mikrogravitációs környezetben.

A kísérletek között szerepel a nanoszálalapú gyógyszer szemészeti alkalmazásának vizsgálata űrbéli körülmények között, a személyi dózismérő eszköz segítségével végzett sugárterhelés- és környezetmonitorozás, a növényi csírázás, mikrozöldség-termesztés és levélfejlődés tanulmányozása, az asszociatív tanulás és a vizuális információfeldolgozás működésének kutatása, valamint az agyi véráramlás űrrepüléshez való adaptációjának megértése is.

A magyar űrhajós rendhagyó fizikaórát is tart magyar diákoknak a gravitációs jelenségekről. 

Kapu Tibor hamarosan pedig Orbán Viktorral fog beszélgetni a világűrből. 

Ma nagy nap van, felhívom Kapu Tibort az űrben. Remélem, felveszi – írta Orbán Viktor.

#axiom #Kapu Tibor #ISS

Mutasd a hozzászólásokat!