2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Putyin megmondta Trumpnak, hogy nem áll le, Oroszország folytatja céljai megvalósítását

A Donald Trump amerikai elnökkel július 3-án folytatott telefonbeszélgetésben Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy „Oroszország továbbra folytatja céljai megvalósítását” az Ukrajna elleni háborúban – közölte Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója a The Kyiv Independent szerint.

A két elnök közötti egyórás beszélgetés középpontjában Usakov szerint Oroszország ukrajnai háborúja és a közel-keleti helyzet állt.

Trump ismét hangsúlyozta a katonai ellenségeskedések mielőbbi befejezésének szükségességét. Vlagyimir Putyin megjegyezte, hogy Oroszország továbbra is politikai tárgyalásos megoldást keres a konfliktusra

– mondta Usakov.

„Elnökünk azt mondta, hogy Oroszország továbbra is folytatni fogja céljai megvalósítását, különösen a jelenlegi helyzethez vezető alapvető okok kezelését, és nem fog meghátrálni e céloktól”.- írta az Index.

#Oroszország #Ukrajna #Donald Trump #Vlagyimir Putyin

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!