A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szerint fél három körül észleltek 2.8-as magnitúdójú földrengést, amit a lakosság az epicentrum közelében érezhetett. Bár bejelentések voltak, károkról egyelőre nincs hír.

Múlt hét pénteken is volt földrengés Csongrádnál, akkor 3,2 erősségű és vasárnap is észleltek, szintén 3-as körüli rengést.
Az obszervatórium vasárnap azt írta, a rengések oka, hogy „hazánk alatt olyan kőzetlemezek helyezkednek el, amelyekben folyamatosan feszültségek halmozódnak fel”.
„Ennek egyik legfőbb oka, hogy az Adriai kőzetlemez lassan, de folyamatosan északi irányba mozdul el, miközben az óramutató járásával ellentétes irányban forog. Ez a mozgás »harapófogóba« szorítja a Kárpát-medence alatti kőzetlemezeket, amelyek így az Adriai-lemez és az Európai-kőzetlemez közé szorulnak” – írják, hozzátéve, hogy lehetnek még kisebb utórengések a napokban.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
