Állami pénzekkel visszaélő politikusok és katonatisztek kerültek célkeresztbe Ukrajnában, miután az ország korrupcióellenes szervei – a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a Specializált Korrupcióellenes Ügyészség (SAP) – nagyszabású vesztegetési ügyet tártak fel, amely az ukrán hadsereg drón- és elektronikai hadviselési rendszereinek beszerzéseit érintette.

A BBC beszámolója szerint
az eljárás során egy ukrán parlamenti képviselőt, valamint járási és városi adminisztrációk vezetőit, illetve a Nemzeti Gárda több tagját is őrizetbe vették.
A hatóságok állítása szerint az érintettek olyan állami beszállítói szerződéseket írtak alá, amelyek akár 30 százalékkal túlárazva kerültek be a közbeszerzési rendszerbe – mindezt a háborús körülmények ellenére, amikor az országnak minden forrásra életbevágóan szüksége van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en közzétett bejegyzésében egyértelműen fogalmazott: „A korrupcióval szemben zéró toleranciát tanúsítunk Ukrajnában.”
Az elnök egyúttal megköszönte az illetékes szervek munkáját, hozzátéve, hogy a mostani ügy újabb megerősítése annak, miért van szükség valódi függetlenségre a korrupcióellenes intézményeknél.
A botrány kirobbanása érzékeny időszakban történt:
az ukrán társadalom heves ellenállást tanúsított azzal a kormányzati törvényjavaslattal szemben, ami eredetileg megfosztotta volna függetlenségüktől a NABU-t és a SAP-ot.
Az indoklás szerint az elnök kormányzata „orosz befolyástól” kívánta megtisztítani a szervezeteket, és a főügyészség kezébe adta volna a magas szintű korrupciós ügyek vádemelési jogkörét.
A lépés azonban széleskörű felháborodást váltott ki: ezrek vonultak az utcára országszerte, a 2022-es orosz invázió kezdete óta ez volt az egyik legnagyobb kormányellenes megmozdulás. Zelenszkij végül “meghallotta a társadalmi tiltakozás hangját”, és új törvényjavaslatot terjesztett elő, ami kilenc nappal később a parlamenten is átment – ezzel visszaállítva a korrupcióellenes hivatalok eredeti jogosítványait.
