A felvételeken jól látszik, ahogy az ellenzéki PRI párt vezetője, Alejandro „Alito” Moreno többször is megragadja a kormánypárti szenátusi elnököt, Gerardo Fernández Noroñát, aki kétségbeesetten ismételgeti: „Ne érj hozzám!”

A helyzet pillanatok alatt elfajult: lökdösődés, ordibálás, majd még egy nyakleves is elcsattant. Amikor egy segéd közéjük állt, őt is a földre lökték – írta a the Guardian.
Fernández Noroña a történtek után sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Moreno megfenyegette:
„Azt mondta, szét fog verni, meg fog ölni.”
A szenátusi elnök végül rendkívüli ülést hívott össze, és kilátásba helyezte, hogy kizárják Morenót és három másik ellenzéki képviselőt a testületből.
Az ellenzék persze másként látja a történteket. Moreno a közösségi médiában azt írta: Noroña „átlépte a határt”, ő pedig mindig ki fog állni Mexikóért, akár erővel is.
A botrány hátterében az a vita áll, hogy elfogadható-e az amerikai katonai beavatkozás Mexikó területén a drogkartellek felszámolására. A kormánypárti Morena szerint az ellenzék valójában Washington segítségét akarja, amit a PRI és a PAN politikusai tagadnak. A vita különösen érzékennyé vált azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök állítólag engedélyezte a latin-amerikai kartellek elleni katonai akciókat.
A mexikói közvélemény számára sokkoló lehetett, hogy a nemzet jövőjéről szóló vita végül utcai verekedésbe illő jelenetekhez vezetett a szenátus falai között. A botrány ráadásul bűnügyi következményekkel is járhat: Fernández Noroña máris rendőrségi feljelentést tett Alejandro Moreno ellen.
