„A Fidesz 150 millió forint közpénzből szervezte 800 digitális harcos gyűlölethétvégéjét a poloskázó gyűlöletkarmesterrel Sátoraljaújhelyen” – állította Magyar Péter hétfő délután a Facebook-oldalán.

„Szeptember 20-án 1 milliárd forint adófizetői pénzen szervezik a hazugságkampányuk újabb állomását Budapesten, amelyen a digitális polgári körök továbbképzést kapnak uszításból és gyűlöletkeltésből”
– írta a Tisza Párt elnöke mai posztjában.
Magyar Péter ugyan nem nevesítette, de ezzel bizonyára az Orbán Viktor által augusztus elején „Digitális honfoglalás – A gyűlés” címmel meghirdetett fideszes találkozóra utal, amelyet szeptember 20-án tartanak a Papp László Budapest Sportarénában. A DPK I. országos találkozó Facebook-eseményének leírásában az szerepel, hogy minden lesz, amitől egy délután jó lehet: beszédek, zene, szellemi kiállítótér.
„A TISZA eközben megszervezi, hogy ugyanebben az időpontban a TISZA Szigetek több tízezer önkéntesének felajánlásából minden magyar kórházhoz fertőtlenítőszereket, higiéniai termékeket és játékokat vigyünk” – ígérte Magyar Péter.
Majd hozzátette: „Orbánék tönkretették az állami egészségügyet és kormányzás helyett gyűlöletkeltést folytatnak. A TISZA közössége ellenzékből is segíteni próbál és nemzeti összefogást hirdet.”
