Kocsis Máté kezdte a politikusok felszólalásait a digitális polgári körök első országos találkozóján a Papp László Sportarénában.

A Fidesz frakcióvezetője volt az alapítója az egyik legnagyobb polgári körnek, a liberális áhírek ellen életre hívott Zebra DPK-nak: Kocsis Máté bevezetőjében vázolta, mi vezetett a DPK megalakulásához.
Mi legalább nem pisztollyal kérjük, hogy tapsoljatok
– fogalmazott Kocsis Máté a DPK-találkozón.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogyan kapta nevét a Zebra DPK. Felidézte, hogy Magyar Péter tényként állította: Orbán Viktornak zebrái vannak. Így lett a zebrából az álhírgyártás ikonikus jelképe – tette hozzá. Mint jelezte, közel 14 ezer tagja van a Zebra DPK-nak, aminek az oka, hogy sokaknak elege van a liberális álhírgyártásból és a primitív, személyeskedő hergelésből.
Kocsis Máté Magyar Péterre utalva azt mondta, hogy még nem volt ilyen beteges hazudozó a magyar politikában.
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette: az elmúlt napokban a 444 azt írta, hogy Ruszin-Szendi nem viselt lőfegyvert, „csak ráncot vetett a dzsekije”, és a lapot nem zavarja, hogy elismeri: pisztollyal hirdetik a szeretetországot. Aztán felidézte: pár nap múlva egy gazdasági szakértő ugyanazon portálon arról beszélt, hogy Magyar Péter miatt erősödik a forint.
A Telex relativizálta a fegyverbotrányt, mert lőfegyverrel lakossági fórumot tartani pont olyan, mint tilosban parkolni – mutatott rá a kormánypárti politikus, aki azt is felidézte: a kamuközvélemény-kutatások világában azt írták, hogy vezet a Tisza, „Magyar Pétert már elég lenne királlyá koronázni”, akkor is, ha négy évvel ezelőtt a Horn Gábor- és Pulai-féle közvélemény-kutatók 20 százalékot tévedtek becsléseikben.
Az ilyen álhírek és manipulációk ellen szövetkezett a Zebra DPK, ma este a balos sajtó pedig azt fogja írni, hogy besült Orbánék fegyvere, csak lézengtek a DPK-n
– fogalmazott a frakcióvezető a telt házas Arénában.
Hozzátette, a baloldaliak bárkit megbélyegeznek, és akkor is hazudnak a kormánypártiakról, amikor kérdeznek. A Tisza az RTL-től kapott sajtófőnököt, ezért ne várják el, hogy függetlenként tekintsenek rájuk. Nem érdemes velük szóba állni – szögezte le Kocsis Máté.
A frakcióvezető kiemelte, hogy Magyar Péter az utcafórumain verbálisan lincselteti azokat, akik tőle kérdeznek és börtönnel fenyegeti azokat, akik kérdeznek a viselt dolgairól. Ehhez képest a kormányoldal csak finoman jelzi, hogy nem kívánnak propagandistákkal szóba állni. Mint jelezte, minél több emberre van szükség a Zebra DPK soraiba, akik harcolnak a liberális álhírek ellen.
Kocsis Máté kitért a Tisza-adóra is, amiről Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke szólta el magát, majd emlékeztetett, hogy a Tisza Párt ott akar belenyúlni a magyar rendszerbe, ahol Brüsszel is. Ha adót akarna csökkenteni a Tisza, akkor nem kellene titkolóznia jövő tavaszig, mutatott rá a frakcióvezető. A helyzet az, hogy lebuktak – tette hozzá Kocsis Máté, kiemelve: Magyar Péternek az egész pályafutása egy nagy álhír.
Kocsis Máté feltette a kérdést, hogy megéri-e Magyar Péterre bízni az országot. Aligha – adott választ önmagának a frakcióvezető.
Kocsis Máté leszögezte:
ha sokat dolgoznak és fellépnek a liberális propaganda álhírei ellen, akkor Magyar Péterből 2026-ban csak egy új Márki-Zay Péter lesz.
A műsorvezető, Rákay Philip kérdésére válaszolva Kocsis Máté idézte Tarr Zoltán szavait: először választást kell nyerni, aztán mindent lehet.
(MNO)
