Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mi politikai közösségünk az utcán született egy olyan korban, amikor ezért gumibot járt. A Fidesz mindig az utcán volt, ha kellett, tüntetett és harcolt, ha arra volt szükség, akkor ünnepelt – mondta a digitális polgári körök első országos találkozóján Lázár János.

Az építési és közlekedési miniszter emlékeztetett: ott voltak, amikor a szabadságért kellett megküzdeni, és akkor is, amikor a szocialista miniszterelnök becsapta az országot.
Miért ne lennénk most ott, amikor egy politikai erő hazugsággal akarja elnyerni a magyar emberek bizalmát? – tette fel a kérdést.
Miénk az utca, miénk itt a tér
– jelentette ki Lázár János, aki ezért járja Lázárinfókkal az országot, és erre biztatja politikustársait is. Hangsúlyozta: ki kell állni az emberek elé és bele kell állni a vitákba.
Csak nekünk vannak igazán jó válaszaink – szögezte le.
Mint mondta, érti a kritikákat, az elismeréseket, és a jövőtől való bizonytalanságot. Az egész világon nagy változás jön, a mai korszak a fordulat korszaka. Egyes népek a helyes, mások a téves irányba fordulnak. Döntés kérdése, hogy a magyarok melyik irányt választják: felfordulás vagy nyugodt gyarapodás, liberális fordulat elszállt rezsiárakkal, új családmodellel vagy visszatérés a normalitáshoz, ami Európa keresztény hagyományán, az erős közösségeken és a nők tiszteletén alapul.
Becsicskulunk a liberális woke nyomulásnak vagy merünk magyar hazafiak lenni? Nekünk, magyaroknak még van választásunk. Korábban többnyire nem volt, legtöbbször mások döntöttek helyettünk, felettünk és rólunk. legutóbb Trianonban. Orbán Viktor politikája a mi politikánk
– fogalmazott a tárcavezető.
Tegyünk naggyá újra Magyarországot! – mondta Lázár János. Szerinte ehhez meg kell védeni az önrendelkezésünket, nem engedhetünk a külföldi befolyásolásnak. Leszögezte, hogy Orbán Viktor ezt csinálja, ugyanis 1990-ben hazaküldte a ruszkikat, 2010-ben a Nemzetközi Valutalapot, 2015-ben az illegális migránsokat, 2022-ben pedig az első brüsszeli bábellenzéket.
A másodikat jövőre közösen fogjuk hazaküldeni – tette hozzá. Orbán Viktor kis országból nagy országgá tette Magyarországot – mutatott rá a miniszter. Kiemelte, hogy van mit megvédeni, és van kitől.
Magyar Péter tetteiben ízig-vérig brüsszelita politikus. Nem a magyar érdeket érvényesíti Brüsszelben, hanem Brüsszel érdekeit érvényesíti Magyarországon – fogalmazott Lázár János.
Szerinte aki a Tiszát választja, az a multik és a hitelminősítők uralmát fogja nyögni. Ahogy a nóta szól: árad a Tisza, zavaros, nem tiszta. Ha nincs, ami megállítsa, a Tisza elmossa a három százalékos hitelből épült házakat, az államilag támogatott rezsiszámlákat és az édesanyák adókedvezményét.
Van védőgát, a Fidesz, és legény a gáton, Orbán Viktor személyében
– közölte a tárcavezető.
Hozzátette: megérti, ha tizenöt év után sok választó figyelmeztetést küld a Fidesznek. A Magyar Péterre adott voks öngól lenne azoknak, akik rá szavaznak, nem sárga lap a kormánynak. Túl nagy a tét, ezért most más a nóta, az a jelszó érvényes, hogy hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre! – szögezte le.
A miniszter szerint a két világot és vezetőt egymás mellé kell rakni.
“Magyar Péter azokat is elárulta, akik szerették, Orbán Viktor azokért is dolgozik, akik utálják”.
Magyar Péter a külföldi érdekeket képviseli Magyarországon, Orbán Viktor a magyar érdekekért harcol külföldön. Magyar Péter a kockázat, Orbán Viktor a biztonság, jövőre az okos ember a biztonságot választja – sorolta.
A tárcavezető kiemelte: a Fidesz politikájának lényege, hogy mindegy, ki hol született, lehet belőle polgár, ha dolgozni akar, akkor dolgozhat és tisztességesen megélhet.
