„Mély megrendüléssel értesültünk Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragikus haláláról. Együttérzésemet fejezem ki az elhunyt családjának, szeretteinek, munkatársainak. Visszataszító, hogy egyesek politikai hasznot akarnak húzni egy személyes tragédiából. Egy tragédia kapcsán a kegyeletet, emberi méltóságot és a gyászt kell mindenkinek szem előtt tartania, és nem a politika részévé tenni azt" – írta közösségi oldalán Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken este közölte, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Zsolt, a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság vezetője.
A gyászhírre azonnal lecsapott a település polgármester, Márki-Zay Péter a tragikus hír bejelentése óta már legalább hat bejegyzésben ragozta a történteket, és mindig arra jutott, hogy a rendőrkapitány haláláról tulajdonképpen a kormány tehet.
„Ez az elkorcsosult és embertelenné vált rendszer, amely látjuk, áttapos emberi életeken, értékeken, múlton és jelenen, új és újabb áldozatokat fog szülni mindaddig, míg meg nem állítjuk”
– egyebek mellett így kommentálta Márki-Zay Péter a tragikus hírt.
Márki-Zay Péterhez hasonlóan Magyar Péter is sietett megszólalni az ügyben.
A Tisza Párt elnöke egy mondatban nyilvánított részvétet, további tizenvalahányban pedig propagandistázott és uszított. Szavaiból az tűnik ki, neki is fontosabb a valódi részvétnyilvánításnál az, hogy tovább hergelje szimpatizánsait.
Lázár János szombaton a Facebook-oldalán kifejtette: „Szabó Zsolt rendőrkapitánnyal csupán néhány alkalommal találkoztunk. Nem ismertem jól, nem volt vele sem személyes, sem szakmai kapcsolatom. Így konfliktusom sem. A tragikus halálát politikusi számításból magyarázókat viszont jól ismerem: gyenge és silány emberek”.
Aki veszi a bátorságot, hogy egy öngyilkosságról megfellebbezhetetlen ítéletet mondjon, ráadásul valakit bűnbakként is megnevezzen és ellene lincshangulatot keltsen, az gazember. Ez az a vérvörös határvonal, aminek az átlépését még a Lázár-mániás hódmezővásárhelyi polgármesterről sem feltételeztem. Tegnapig
– húzta alá az építési és közlekedési miniszter, hozzátéve: „Szabó Zsolt halálhíre megrendített és felkavart. Az ebből politikát csinálók megvetésétől; korábban merényletekről ábrándozók, most pedig öngyilkossággal kufárkodók iránt érzett dühömtől is erősebb a részvétem. Nyugodjon békében kapitány úr”.
