2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Soros-aktivistákkal közösen támadja Magyarországot egy videóban Barack Obama

Obama a magyar demokráciát támadja, a Soros-hálózathoz kötődő aktivistákkal találkozott – írja a Magyar Nemzet. A volt elnök egy videóban Magyarországot az „autoriter rendszerek” példájaként említette Lengyelországgal együtt.

A volt amerikai elnök Kapronczay Stefániával, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egykori stratégiai igazgatójával, Léderer Sándorral a K-Monitor társalapítójával és Zuzana Rudzinska-Bluszcz korábbi lengyel igazságügyi miniszter-helyettesével arról beszélgetett, hogy politikai nyomást kell gyakorolni a nemzeti szuverenitást védelmezni akaró kormányokra, például a magyar kormányra.

Obama a beszélgetés résztvevőit az Obama Foundation három kelet-európai tagjaként, valamint a a „demokrácia védelmezőiként” mutatta be, azt azonban már nem tette hozzá, hogy

Kapronczay Stefánia egykori munkahelye, a TASZ és a Léderer Sándor alapította K-Monitor a Soros-hálózat vezető szervezeteinek számítanak Magyarországon.

A K-Monitor ugyanakkor nemcsak a Soros György alapította NGO-hálózattól, hanem az amerikai szakszolgálatok pénzügyi alapjaként szolgáló National Endowment for Democracytől (NED) is számos alkalommal jutott bevételekhez korábban, a Magyar Nemzet idén júniusi cikkében arról írtak,

2024-ben a K-Monitor bevételeinek 90 százaléka külföldi forrásokból származott.

(Hirado.hu)

#USA #liberálisok #Obama #soros kurvái

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!