2025. december 04. - Ferenc
Időjárás ikon
EUR 380.94 :
USD 328.09 :

Trump bejelentette: Magyarországon találkozik Putyinnal, hogy a békéről tárgyaljanak 🔁

A helyszín Budapest lesz. A magyar fővárost, mint helyszínt már az év elején lebegtette az orosz sajtó és az alaszkai csúcs után a Fehér Ház is ezzel a tervvel állt elő.

Budapesten találkozik Donald Trump Vlagyimir Putyinnal, hogy a békéről tárgyaljanak – jelentette be az amerikai elnök a saját közösségi médiafelületén. 

Frissítjük! 

Trump egy az orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetést követően jelentette be a találkozót, ám ennek még időpontja egyelőre nincsen. Mint írta, hosszasan beszélgettek az Oroszország és az USA közötti kereskedelmi lehetőségekről, melyeket akkor tudnak majd kiaknázni, ha az Ukrajnával folytatott háború véget ért. 

A beszélgetés végén egyetértettek benne, hogy a legmagasabb szintű tanácsadóik a jövő héten fognak találkozni. Az amerikai delegációt Marco Rubio külügyminiszter vezeti majd, a küldöttség tagjait pedig a közeljövőben nevezik meg. Ennek a találkozónak egyelőre még nincs helyszíne.

Ezt követően fog létrejönni a budapesti Trump-Putyin találkozó, ahol az elnök szavai szerint „meglátjuk, hogy képesek leszünk-e lezárni ezt az Oroszország és Ukrajna közötti dicstelen háborút”. 

Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken találkoznak majd Washingtonban, ahol átbeszélik mindazt, amiről az amerikai és az orosz elnök most tárgyalt. 

Az, hogy Magyarország egy alkalmas helyszíne lehet a két vezető találkozásának, már az év elején bedobta az orosz sajtó, amikor Vlagyimir Dzsabarov, az orosz parlamenti felsőház, a Szövetségi Tanács külügyi bizottságának első elnökhelyettese erről értekezett. Dzsabarov szerint azért jó hely erre Magyarország, mert Orbán Viktor Putyinnal és Trumppal is jó viszonyban van. 

„A fő feladat mindkét vezető biztonságának szavatolása” 

– mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este csak annyit írt közösségi oldalán, hogy: Újabb nagyszerű esély a békére. És még csak csütörtök van! 

Az ezzel kapcsolatos híresztelések már az alaszkai találkozót megelőzően újra felröppentek, akkor az amerikai Fox News értesült úgy, hogy Putyin eredetileg Magyarországon szerette volna létrehozni azt a találkozót, ami végül az Egyesült Államokban valósult meg.

Az alaszkai csúcs után maga Orbán Viktor is úgy nyilatkozott, hogy a találkozó olyan remekül sikerült, hogy rögtön kellene még egy.

A miniszterelnök akkor azt mondta, hogy Magyarország „támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második” ilyen eseményre.

Aznap, amikor Orbán erről beszélt, a Politico megírta, hogy a Fehér Ház Budapestet nézte ki helyszínül a Trump-Putyin-Zelenszkij hármas találkozóhoz. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a most végül megvalósuló budapesti csúcson ott lesz-e az ukrán elnök.

#Donald Trump #Vlagyimir Putyin #békecsúcs

Mutasd a hozzászólásokat!