2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Futsal: a magyarokat büntette meg az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Románia megúszta 30 ezer eurós pénzbüntetéssel a craiovai futsalbotrányt, elkerülte a zárt kapus büntetést.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében a román szurkolók elől a pályáról lemenekülő magyar válogatott viselkedése miatt 1200 eurót kell fizetnie a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) – írta meg a Magyar Nemzet. 

Mint ismert, óriási botrány zavarta meg a szeptember 24-i Románia–Magyarország futsal Európa-bajnoki pótselejtező craiovai visszavágóját: 

néhány román szurkoló ugyanis befutott a pályára, összecsapott egy másik román szurkolói csoporttal és a biztonságiakkal, majd a magyar válogatott az öltözőbe vonult. 

A kényszerszünet alatt a román ultrák petárdákat, hanggránátokat is bevetettek, a hatóságok pedig könnygázt használtak a rendbontó ultrák semlegesítésére. A közel félórás szünet után a román ultrák nélkül folytatódott az összecsapás, amely 2–2-es döntetlennel ért véget, így 5–4-es összesítéssel a mieink jutottak ki a kontinenstornára.

Összesen 30 ezer eurós, azaz mintegy 12 millió forintos pénzbüntetést kapott a rendező Románia a craiovai történésekért. 

Tömeges zavargásért rótta ki a legnagyobb, 15 ezres tételt az UEFA fegyelmi testülete, sporteseményre nem illő üzenetekért, tűzijáték használata miatt és a magyar himnusz megzavarásáért háromszor 5000 eurót kell fizetnie a Román Labdarúgó-szövetségnek.

Az UEFA figyelmeztetésben részesítette a román válogatottat, ugyanakkor szintén „a csapat nem megfelelő viselkedéséért” Magyarország 1200 eurós (480 ezer forintos) pénzbüntetést kapott.

A két csapat első, debreceni meccse miatt is Magyarországot marasztalta el az UEFA: 11500 eurót, azaz 4.6 millió forintot kell fizetnie az MLSZ-nek ugyancsak a játékosok viselkedése, illetve szurkolók transzparensei és a román himnusz megzavarása miatt.

#UEFA #románok #futsal

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!