2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Repülőn próbálhatta meg hazacsempészni elhunyt rokonát egy öttagú család

Az idős nőt a fedélzeten nyilvánították halottá, éppen felszállás előtt.

“Csak fáradt – ezzel a szöveggel győzte meg a repülőtéri alkalmazottakat egy brit család arról, hogy a tolószékben ülő idős rokonuk valójában jól van, így fel is engedték őket az Easyjet csütörtöki Malaga-London járatára – írja a Daily Mail. 

A repülő legénysége már csak a fedélzeten észlelte, hogy az idős hölgy – az egyik utas nagymamája – elhunyt, ezért a felszálló gépet végül a futópályáról irányították vissza , az utasokat pedig 12 órán át várakoztatták, amíg a hatóságok tisztázták az ügyet és elszállították a holttestet.

A bulvárlap a járat több utasával is beszélt; mint kiderült, a nagymamát öt rokon próbálta elreptetni Gatwickbe. Még a fejét is tartották a tolószékben, hogy ne tűnjön fel senkinek, milyen állapotban van (vélhetően már nem volt magánál). 

A rokonság azzal játszotta ki a földi kiszolgálószemélyzetet, hogy orvosnak adták ki magukat, bár még így is többször kellett magyarázkodniuk felszállás előtt, hogy miért ilyen kókadt és sápadt az idős hölgy.

Az egyelőre nem egyértelmű, hogy pontosan mikor halt meg a nagymama: az Easyjet szerint még életben volt felszálláskor és a fedélzeten nyilvánították halottá az orvosok.

A fapados légitársaság együttérzését fejezve ki a gyászoló családnak, egyben sajnálkozását az utasoknak a járat félnapos késéséért.

#Spanyolország #EasyJet

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!