Hunter Biden, Joe Biden volt amerikai elnök fia Ukrajnát a korrupció melegágyának nevezte, amelynek szintje „hihetetlen”. Elismerte azt is, hogy az ukrán Burisma energiacégnél végzett munkája „abszolút hiba” volt.

Ezt a "The Shawn Ryan Show" podcastban nyilatkozta, szavait pedig az amerikai New York Post bulvárlap is idézte.
Annak ellenére, hogy minimális ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezett az energiaszektorban, Biden fia 2014-ben csatlakozott a korábbi környezetvédelmi miniszter, Mikola Zlocsevszkij tulajdonában lévő Burisma igazgatótanácsához, és a cég jogi osztályát vezette. Bár a cégnél töltött ideje alatt soha nem járt üzleti úton Ukrajnában, a Burisma Holdings évi 1 millió dollárt fizetett neki.
„Nagyon, nagyon naiv voltam azzal kapcsolatban, hogy micsoda kígyófészek Ukrajna. A korrupció hihetetlen szintje még mindig felfoghatatlan! Teljes hiba volt (a Burismánál dolgozni – a szerk. ), nem azért, mert bármit is tettem volna, amit szégyellnék, vagy bármilyen ellentmondásos érzésem lenne azzal kapcsolatban, amit a Burismáért tettem. Hanem a politikai pozíció miatt, amelybe mindannyiunkat belevitt”
– mondta Biden fia.
A podcastban megemlítette az állami tulajdonú Naftogaz vállalatot is, "valószínűleg a világ egyik legkorruptabb szervezetének" nevezve.
Hunter bírálta az Obama-kormányzat "igazán undorító képmutatóit" is, akik állítólag összeférhetetlenség miatt arra kényszerítették, hogy otthagyja politikai lobbistai állását, mivel apja Obama alelnöke lett.

Korábban Trump támogatói azzal vádolták a Biden családot, hogy korrupt kapcsolataik vannak Ukrajnával Hunter Burismánál végzett munkája miatt. 2024-ben Hunter Biden a Kongresszusnak azt nyilatkozta, hogy az orosz agresszió elleni küzdelem érdekében csatlakozott a Burisma igazgatótanácsához.
