Lehetnek létfontosságú és azonnali megoldásra váró feladatok, de a német vezetés úgy látja, hogy "befogadás" nélkül nincs egységes Bundeswehr.

A német vezetés, amely az utóbbi pár évben próbálja orvosolni azokat a hiányosságokat, amelyekre a korábbi német kormányok magasról tettek, az el/befogadó" és "sokszínű politikájuk jegyében
a német hadseregben az imámoknak is helyet fog biztosítani.
Igaz, hogy a a szolidaritás volt az, ami ráhozta a németek fejére a bajt, de úgy tűnik, hogy azok a tapasztalatok és hibák ellenére folytatják az agymenésüket, vagyis az iszlám vallás minden területen történő kiemelt támogatását, amit ők szolidaritásnak és befogadásnak neveznek.
A németek 2015-ben szépen elindultak társadalmuk katasztrófája felé. Merkel német kancellár, aki nyilvánvalóan tudott a bevándorlók jelentette veszélyekről, mit sem törődött ezzel, és inkább a Willkommenskultur keretei között üdvözölte a német nép nagy részével együtt a Közel-Keletről érkező migránsokat. A hatásokra nem kellett sokat várni, és bár Merz kancellár bejelentette, hogy kitoloncolja az illegális migránsokat az országból, egyelőre ennek - igazi akarat hiányában - nem sok eredménye van.
Merzék igyekeznek orvosolni a német haderő hiányosságait, közöttük a létszámhiányt is, amelyre eddig megoldásként a „szükségalapú” sorkatonai szolgálatot találták, a NATO által elvárt szinttől még mindig messze vannak.
De a hadseregben nemcsak keresztények teljesítenek katonai szolgálatot, hanem iszlám vallásúak is, akiknek száma a Bundeswehr létszámához képest elenyésző, körülbelül háromezer főt tesz ki.
A német kormány és a katonai vezetés pedig rádöbbent arra, hogy a sokszínűség mégsem elég sokszínű és ezért úgy döntöttek, hogy szolgálatba állítják az első tábori imámokat.
Németország védelmi minisztérium közölte, hogy ezeket az imámokat egyénként, pályázat útján fogják kiválasztani, és kezdetben majd csak Németországon belül fognak szolgálatot teljesíteni.
A pályázat részleteiről ugyan nem árult el többet a minisztérium, azonban az imámok német hadseregben történő megjelenése - egy rossz választás eredményeképpen - újabb radikalizációt indíthat el a Bundeswehren belül.
Thorsten Weber ezredes úgy fogalmazott:
Fontos számunkra, hogy elismerjük ezt a sokszínűséget, és dedikált lelkigondozói szolgálatot hozzunk létre a muszlim katonák számára.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
