2026. január 13. - Veronika
Időjárás ikon -5° -6°
EUR 386.07 :
USD 330.48 :

Balesetet szenvedtek Rácz Andrásék Lviv mellett

Rácz András külügyi szakértő balesetet szenvedett társával Lviv mellett – számolt be a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány közösségi oldalán. Mint írták, autójuk megcsúszott a jégen, és egy árokba repült.

Az autó vezetője úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy annyi lélekjelenléte még volt, hogy ne satufékezzen, hanem hagyta, hogy a fél méter vastag, szűz hótakaró lassítsa le. Közben csak arra figyelt, hogy próbáljon jobbra fordulni, hogy kisebb legyen a dőlésszög.

A beszámolóból kiderült, hogy három percen belül megérkezett Vaszil és Ruszlán, a két fiatal rendőr, akiknek a baleset okának kiderítése nem ment nehezen. „Vaszil ajtót nyitott, kilépett, majd azzal a lendülettel hanyatt is esett: a fekete jégre lépett. Utolsó pillanatban megkapaszkodott az ajtó tetejében” – ismertették a helyszínelés részleteit.

Aztán megérkezett még egy rendőrautó, még két rendőr, végül az autómentők is. A művelet előtt elöl is kiásták a SárkányJárgányt, és ellenőrizték, folyik-e belőle valami: van-e sérülés az alján. Ezután lassan, óvatosan kihúzták Rácz Andrásékat, ami nem mindig volt „komfortos érzés” a SárkányJárgány fülkéjében ülve, arccal a hómező felé. „De tényleg 10 perc alatt kikaptak és már parkolhattunk is le az út szélén”.

#Rácz András

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!