Bécs-Penzingben, a Fuchs-villában tartott, Beszéd Európa jövőjéről című előadásában a Habsburg–Lotaringiai-ház feje a PfE egyes tagjait „Moszkva ötödik hadoszlopának” nevezte.

Oroszországgal kapcsolatban a Vlagyimir Putyin vezette rezsim leváltását sürgette.
Ez a frakció nem hazafiakból, hanem részben brutális nacionalistákból áll, és egyáltalán nem igaz, hogy Európa-párti
– mondta, majd kifejtette: ezen pártok célja az európai integráció visszafordítása pusztán kormányközi együttműködésre, közös intézmények nélkül.
Hozzátette: a frakcióhoz tartozó pártok közül sok „valamilyen formában kapcsolatban áll Putyinnal”.
Ők Moszkva új, ötödik hadoszlopa – a régi, a kommunista időkből származó is továbbra is létezik –, és ezzel kettős hazaárulást követnek el: saját országuk és Európa ellen – hangsúlyozta Habsburg Károly a Fidesz–KDNP-t is magában foglaló pártcsaládról, melynek az osztrák FPÖ is tagja.
Kritizálta az EU vezetését is, a túlzott bürokráciát és a személyi hiányosságokat kiemelve:
Ha azok, akik korábban nagy elszántsággal keresztülvitték a Green Dealt és az ellátási láncokról szóló törvényt, most visszakoznak, mert utolérte őket a valóság, akkor ez komoly személyzeti problémára utal a politikában.
Az orosz agresszió, a nyugati értékrend elleni támadások, Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos fenyegetései, valamint Kína agresszív külpolitikája és függőséget teremtő gazdaságpolitikája kapcsán bibliai idézettel zárta beszédét:
„Ne féljetek”.
Habsburg Károly hangsúlyozta: Európának nem szabad elzárkóznia, hanem felelősségteljesen kell szembenéznie a kihívásokkal.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
