2026. február 06. - Dorottya,Dóra
Időjárás ikon
EUR 379.31 :
USD 321.97 :

Az Európai Parlament megszavazta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt

Ahogy várni lehetett, az Európai Parlament nem gördít akadályt Ukrajna megsegítésére és sürgősségi eljárásban megszavazta, hogy az Európai Unió 90 milliárd eurós közös hitelt vegyen fel Kijev megsegítésére, miután erről a tagállamok állam- és kormányfői még korábban megállapodtak. 

A hitelből Magyarország mellett a Cseh Köztársaság és Szlovákia ugyanakkor kimarad.

Január 21-én, szerdán szavaztak az Európai Parlamentben az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelfelvételről azután, hogy egy nappal az EP-képviselők megszavazták, hogy azt sürgősségi eljárásban fogják tárgyalni.

A szavazáson résztvevő 658 EP-képviselőből 499 igen, 135 nem és 24 tartózkodás mellett,

az Európai Parlament zöld utat adott a 90 milliárd eurós közös uniós hitelfelvételnek, amit Ukrajna az elkövetkezendő két évben kaphat meg.

#Európai Unió #Ukrajna

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!